Bemutatkozás

Szeretettel köszöntjük a Hajdú Vendégház honlapján! Örömmel tölt el bennünket, hogy érdeklődésével megtisztel minket.

A hajdúszoboszlói fürdő bejáratától körülbelül 150 méterre, csendes nyugodt környezetben található a vendégház, amely 9 fő elszállásolására alkalmas. Ajánljuk a gyógyulni, üdülni, pihenni vágyó családok vagy baráti társaságok részére az év bármely időszakában.

Az igényesen kialakított épületben egy db 3+1, egy db 3, illetve egy db 2 ágyas szoba, teljesen felszerelt konyha és étkező, valamint minden szobában SAT-TV áll vendégeink rendelkezésére. A gondozott kertben grillezési lehetőség, továbbá hintaágy szolgálja a vendégek kikapcsolódását.

A zárt udvaron egyszerre három autó elhelyezésére van lehetőség. A közelben, pár percnyi sétára több étterem, szórakozóhely illetve élelmiszerbolt is található. Reméljük, hogy felkeltettük az érdeklődésüket.

Amennyiben megtisztelnek minket azzal, hogy ellátogatnak vendégházunkba, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy Önök kellemesen tudjanak pihenni és jól érezzék magukat.

Hungary United Kingdom(Great Britain) Germany Poland

foglaljale

4200 Hajdúszoboszló, Szurmai utca 31.